2011. május 22., vasárnap

Csokrok

Mondjam vagy ne mondjam. Én kössem, vagy köttessem. Virágból, vagy esetleg valami extrább, ötletesebb csokor legyen a nagy napon a kezünkben...nehéz.
Ha jobban belemélyedünk, keresgélünk a jobbnál jobb ajánlatok között a végén megcsömörlünk. Ha van virágos ismerősünk, akkor nyert ügyünk van. Szépen pislogunk és talán csak anyagköltség terhel minket.

Itt is érvényben van, hogy mit mondjunk milyen csokor legyen. Ahogy elnézem legalább tízezerrel többe kerül az esküvői csokor, mint egy ballagási. Oké, persze, tartósított (?) virágokból készítik, na de kérem szépen, ne nézzen senki se hülyének... öreg vagyok én már bohócnak.  Egy tök egyszerű - igaz gyönyörűséges - virágcsokor ne kerüljön már többe, mint tizenötezer.

Ha nem hagyományos fehér csokrot akarunk, könnyebb nem esküvőinek nevezni. Viszont ha bevalljuk, hogy igen, a nagy napra lesz, akkor próbáljunk meg jó üzletet kötni. Mert ott van a vőlegénykitűző, autódísz      szülőköszöntö 2csokor, nem két forint, szóval nem ártana jó üzletet kötni. Nem?
Nézzünk utána, olvassunk véleményt, kérdezzünk körbe, ne legyünk lusták és ne ragadjunk le az első ajánlatnál.
És ha mégis saját kezűleg szeretnénk csokrot  készíteni üljünk le és gondolkodjunk. Vagyunk eléggé ügyesek, hogy megfelelő, szép eredményt kapjunk? Ha már az általános iskolában is bénáztunk, ha a tanár lemondóan csóválta a fejét, akkor inkább neki se álljunk. Pro kontra. Mert nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Behunyom a szemem és körülbelül tudom milyen csokrot szeretnék. Semmi extra, semmi gyöngy, semmi flitter csak a virág maga. Vörös, kis fejű rózsa. Szépen, szorosan egymás mellett, tüllel/szaténnal ölelve. Talán még én is meg tudnám csinálni. Csak akarom-e? Először is biztos kérnék árajánlatot több helyről. Osztanék, szoroznék, majd ha kedvem, türelmem, lelkierőm lenne, akkor irány a virágpiac, terepszemle. De meddig lesznek szépségesek és mikorra válnak kókadt fejű hulladékká? Nincs rosszabb, mint a lakodalom közepén egyszer csak hopp a kezünkben elengedi magát a virágköltemény. Ciki lenne...

2011. május 7., szombat

Helyszín - keresgélés

Kattogtattam, keresgéltem, végül választottam. Persze még mindig elméleti dolgokról beszélünk.
Két étterem, ami első pillanatban megfelelt annak, amit elképzeltem, bár ez még mindig nem az igazi.
Ha beírod a google-be (jó barát), hogy esküvő, helyszínek, Budapest, akkor sok mindent ki ad, őt is  (most csak őt biggyesztem ide, de szintén csak tájékoztató, annyi minden van) http://www.eskuvohelyszin.hu. 
Kiválasztod a neked tetszőt, rákattintasz és tudsz kérni ajánlatot. (aztán fölkelsz és bilibe lóg a kezed). Mindenről írnak csak pontos összegekről nem. A kaja/fő  még oké, de arról persze nem, hogy mennyi a terembérlet.  Ha elmegyünk és találkozunk a tulajjal, akkor persze, közlékenyek, de a mai rohanó világban, örülnék, ha kicsivel több információt kapnék.

Nálunk persze számít a kiválasztásnál, hogy lehessen bevinni (zárjegyes) röviditalt, mert a társaság jó része inkább azt preferálja. Mert tök jó, hogy szabadon lehet inni sört, bort, ásványvizet, üdítőt, de ha folyamatosan pálinkát, whiskeyt, etc. keresnek rajtunk a vendégek, akkor mit csinálunk? Fizetünk kétszerannyit, mintamennyért a boltban megvennénk? Számít, hogy legyen terasz, mert mégis csak gyönyörű nézni a csillagokat, miközben beszélgetünk. Számít, hogy legyen terasz, mert a társaság nagy része dohányzik. Igen, tetszik, vagy nem, igenis őket is figyelembe kell venni, ha mi magunk nem is hódolunk eme szenvedélynek. 

Számít az ár, a menü ára, hogy bevihető-e a torta, hogy mekkora az a hely (mása a hány főre elég, és más, hogy azok kényelmesen tudnak-e mozogni, táncolni, levegőt venni). Számít, hogy meddig lehet ott tartózkodni, jónéhány étterem, kúria stb kiesett, mert csak éjfélig lehetett tartani az eseményt és valljuk be, ritkán zár be a bazár 24:00kor.
Kérdezzük meg, nézzünk utána. Ne ragadjunk le egy helynél, érdeklődjünk, nézzünk utána, hogy mik a visszajelzések a kiválasztottnál.

Meghívó mizéria

Csapongok, mintha bármi is biztos lenne. Írok erről, írok arról, de még nincs semmi lefixálva. Tervezek papíron, fejben, álmomban (rettenetes,senkinek sem kívánom), elbambulva, szóval mindenhol akkor és amikor eszembe jut, vagy látok valamit ami megfog.
A meghívó. Fejben meg van a dizájn,tudom mit szeretnék, viszont eddig csak képen láttam, és naná, ilyen az én formám, eddig egy cég kínálatában se láttam. Persze az ár se mindegy. Mert hiába óh-basszus-ilyet-akartam-mióta-az-eszemet-tudtam ha olyan ára van, hogy  a vérnyomásom az egeket veri. Mert egy darab ennyi és ennyi. 
Családonként 1 db elég, tehát kb. 100 fős lagzinál ez 30-40 meghívót jelent. A meghívó jó, ha követi a terem dekorációját, de ha nem az sem baj (én inkább megmaradok a minden passzol, de mégse NAGYON passzolnál). Nehéz. Mert minél extrább, avagy nem tömegcucc, sablonos, annál drágább. Ugye, hogy ugye. És persze, az én fejemben is megfordult, hogy a nagy büdös lótúrót, majd én SK, saját kezűleg készítek meghívót, egyenként megírva gyöngybetűkkel. Egy még oké- Kettő még oké. Talán még tíz is, de azt hiszem többet nem mernék bevállalni, az ültetőkártyákról nem beszélve.  
Érdemes nagyon körüljárni a különböző kínálatokat. Valahol nincs benne a nyomdaköltség, valahol azzal együtt kerül x összegbe a meghívó. Kérdezzünk rá, hogy áfával vagy áfa nélkül kerül ennyibe és ennyibe. Kész lesz-e időben. Én úgy vagyok vele, hogy nem árt, ha egy-két darabbal többet rendelünk. Biztos ami biztos alapon. Előfordulhat, hogy olyan embert is meghívunk, aki első körben eszünkbe se jut (kimaradt, nem kapta meg, új ismerős, vagy nem árt ápolni a jó kapcsolatokat).Legyen több.

És, hogy hol lehet meghívót csináltatni? Tényleg üsd be a google-ba, hogy esküvői meghívó. Nagyon sok helyen készítenek, vagy a lakásodhoz legközelebbit válaszd, vagy a forma alapján dönts.A Te döntésed legyen, ne másé. Ez úgy is a MI napunk, Kedvesünk úgy is legyint, ránk fogja hagyni, max a szemét forgatja a színen, mintám, kutyafülén (kompromisszum, mi?sok sikert...)
Igazán tetsszen, ne csak azért válaszd, mert ez a legolcsóbb. Keresni kell, időt kell rászánni, mérlegelni kell, hogy aztán elégedetten hátradőlj.
Linkelek néhányat, amiket az utóbbi napokban láttam.
 
*a linkek csak tájékoztató jellegűek, nem kaptam értük semmilyen jellegű juttatást, jelentsen bármit is. Csak példák, semmi több.

Polgári esküvő menete

Nem vagyunk vallásosak, így nálunk csak egy "szimpla" házasságkötés lesz. Elkocogunk a Városházára, Polgármesteri hivatalba aztán aláírunk, mosolygunk és megyünk tovább a vacsora/buli színterére.
Annyit tudtam már eddig is, hogy előre be kell jelentkezni, addigra már tudnom kell milyen néven akarom majd tovább élni az életemet (ajánlott forgatni a szánkban a választott nevet, hogy megszokjuk, megszeressük). A szövegből kiveszem, hogy melyik kerületről van szó, mégis az anonimitás meg ilyenek (lehet, hogy kerületenként eltérő, de nem valószínű.)Úgy tudom, hogy nem kötelező abban a kerületben bejelenteni, ahol lakunk,viszont ahol bejelentettünk ott is kell megházasodni.

Ügymenet leírása:

Házasságot ott lehet kötni, ahol az erre irányuló szándékot a pár bejelenti az anyakönyvezetőnél. A házasságkötési szándék bejelentéséről az anyakönyvvezető jegyzőkönyvet vesz fel. A házasságkötés időpontját a pár az anyakönyvvezetővel egyezteti, ami - jegyzőkönyv felvételének időpontjához képest - legkorábban 30  nap múlva tűzhető ki. A jegyzőkönyv felvétele és a házasságkötés időpontja között nem lehet több 6 hónapnál, ellenkező esetben az eljárást meg kell ismételni.

A házasságkötés esetén fizetendő díj:
- amennyiben a házasságkötés hivatali munkaidőn kívül történik: 15 000 Ft+Áfa,
- amennyiben a házasságkötés hivatali munkaidőben történik:díjtalan

Lehetőség van a hivatali helyiségen kívül, de Budapest Y. kerület illetékességi területén belül megtartott házasságkötésre is.
Ennek díja:70 000 Ft+Áfa.

Interneten is foglalhat időpontot a házasságkötésre az Okmányiroda/időpontfoglalás/házasságkötés menüpont alatt.

Ügyintézéshez szükséges mellékletek:

- mennyasszony, vőlegény személyazonosításra alkalmas okmánya és a lakcímkártyája, születési anyakönyvi kivonata,
- amennyiben valamelyik fél családi állapota:
        elvált: a jogerős bírósági végzés, vagy a válásról szóló záradékkal ellátott házassági anyakönyvi kivonat
        özvegy: a volt házastárs halotti anyakönyvi kivonata, vagy a házassági anyakönyvi kivonat.  Eljárási illeték: nincs

Érdemes az interneten böngészni (garázdálkodni),  s tudnunk kell, hogy a házasságkötő termet nekünk kell feldíszíteni, a zene CD-ről szól, tehát aki élőzenét, fanfárokat akar, annak ajánlott nem itt, hanem az esküvői ereszd-el-a-hajam helyszínre szerveznie.
(ahol lehet keresgélni : http://www.nagyvofely.hu/termek) Érdemes nézni, hogy a választott terem légkondicionált, hány férőhelyes stb. rosszul venné ki magát, ha a nagyi (bárki) elvágódna a légszomjtól, illetve, hogy a násznép egy része be se férne a terembe.

2011. május 5., csütörtök

Helyszín

Még nincs meg a helyszín. Nincs meg a tervezett létszám így egy kicsit nehézkes kiválasztani a megfelelőt. Persze hozzávetőlegesen, körülbelülire meg lehet mondani, hogy mégis kiket szeretnénk meghívni, de papíron látni azt teljesen más.
Olvasott és hallott tapasztalatok alapján, ha kiejtjük az esküvő szót, máris egy tízessel (ha nem többel) kerül többe a szolgáltatás. Oké, rendben van, de mit mondjunk, születésnap?Évforduló?Aztán mire kell a sok virág, miért olyan a díszítés? Hazudjunk?Bocsánat. Füllentsünk valamit? Nem tudom. Mindenesetre szerintem ez a legnehezebb az egészben. Meghívó, ültetőkártya, csokrok ez mind mind könnyű, vagy legalábbis könnyebb... De a helyszín kiválasztása....

Egyelőre úgy néz ki, hogy kettő, azaz kettő étterem az, ami talán megfelel az elképzelésnek. Mármint az enyémnek, mert Kedves az egész szervezést cakkumpakk rám pakolta. Mivel időnk van még - mint a tenger a talán egyszer lesz valamikor alkalomig - így nem görcsölök be, hogy úristen kell valamit találom. Én fellélegezhetek, más ara viszont nem. Súgok. MÉLY-LEVEGŐ! Beszív, kifúj. Türelem. Sok.

Talán úgy lenne egyszerű, hogy valaki megkérdezi  a kalapba kerülő éttermeket/szállodákat/stb, hogy egy x fős évfordulós buli mennyibe fájna (mondjuk egy héttel az alkalom előtt). Egy másik pedig egy héttel az alkalom után esküvőre kér árajánlatot. A kettő közti időpont  "alkalma" meg az lesz, amelyik olcsóbb. Persze  ez akár hülyeség is lehet, amit mondok. Valószínű. De annyi mindenre kell költeni és nem szívesen vesz fel az ember újabb és újabb hitelt, meg nem szívesen mondja azt, hogy figyelj anyu apu, fizessétek. Én legalábbis nem akarom őket terhelni ezzel. Valahogy csak lesz.

Lépések

Amikor a barátnőm menyasszony lett, megkért, hogy szervezzem meg az esküvőjét. Az esküvőből végül nem lett semmi, de emlékszem nagyon sok időmbe telt egy egy hasznos információ morzsa megszerzése. Sem akkor, sem most nem áll szándékomban fizetni az esküvőszervezésért, mert valljuk be sokan vagyunk úgy, hogy a költségvetésünk bizony nem túl nagy és igyekszünk ott spórolni, ahol tudunk, természetesen úgy, hogy megpróbáljuk az elképzeléseinket azért valamelyest megvalósítani. Viszont szakmai segítség nélkül halvány lila gőzöm nem volt, hogy mikor mit kell csinálni. Mikor küldjem el a meghívókat, mikor kezdjem lefoglalni a helyszínt és a többi.
Íme a lépések:

9-6 hónappal előtte

- Az esküvő pontos dátumának kitűzése, a két család találkozása
- Dönteni a templomi és polgári esküvő kereteiről
- Tanúk, koszorúslányok kiválasztása
- A lakodalom nagyságának és helyszínének eldöntése
- Általános költségterv készítése


6 hónappal előtte

- Jegygyűrűket kiválasztani és megrendelni
- Bejelentkezni a polgármesteri hivatalba
- Megbeszélés az eskető pappal, jegyesoktatásra járni
- Az esküvői ruhák, kiegészítők kiválasztása, vagy legalább keresésük elkezdése
- Ár- és menü ajánlatot kérni az étteremtől
- Fényképészről, videósról érdeklődni
- Esküvői járműről érdeklődni, lefoglalni azt
- Esetleg egy esküvőszervező cég megbízása az egész esemény, vagy csak részfeladatok lebonyolításával


5-4 hónappal előtte

- Felkérni a tanúkat és a koszorúslányokat a nekik szánt szerepre. Egyeztetni velük, hogy melyik szalonból, milyen színű ruhát válasszanak a harmonikus összkép érdekében.
- vendéglistát összeállítani
- Meghívókat, ültető és menükártyákat kiválasztani, megrendelni
- polgári esküvő részleteit tisztázni. Zenét, verset kiválasztani és megbeszélni, hogy hányan koccintanak a ceremónia végén és milyen különleges kívánságok vannak.
- Templomi kórusról, orgonakíséretről gondoskodni
- Zenekart, lemezlovast, vőfélyt felkérni
- Táncoktatásra járni

3 hónappal előtte

- Naprakész okmányokat beszerezni az anyakönyvi hivatal számára
- Meghatározni a nagy nap menetét, a programpontokat és megbeszélni mindazokkal, akik segítenek
- Köszönetajádékokat megrendelni
- Esküvői tortát, édes, és sós süteményeket megrendelni
A cukrászda és a torta kiválasztása előtt próbakóstolást tartani! Veszélyes lenne pusztán egy kép alapján rendelni
- Gondoskodni a távoli vendégek részére szálláslehetőségről
- Fodrászhoz menni. Dönteni az esküvői frizuráról és a későbbi időpontokat egyeztetni


2 hónappal előtte

- A vendéglistát ellenőrizni
Eldönteni, hány fő hivatalos a vacsorára is amennyiben nem mindenki.
- Esküvői meghívókat személyesen átadni vagy postán elküldeni
A messziről érkezőknek érdemes rajzolt térképet is mellékelni, ha nincs helyismeretük.
- Megbeszélés a fényképésszel a műtermi és ceremóniafelvételek miatt
- Részletesen egyeztetni az egyházi szertartást az eskető pappal
Esetleg egy főpróbát egyeztetni a koszorúslányokkal egy héttel az esküvő előttre.
- Dekorációt átgondolni, megrendelni
- Az esküvő várható költségeit leellenőrizni
- Kiválasztani a megfelelő sminkest
A sminknek az egyéniséggel, a ruha színeivel kell harmonizálnia. Érdemes megbeszélni a sminkessel és kipróbálni, mi áll a legjobban.

1 hónappal előtte

- Legény- és leánybúcsúztató helyszínét kiválasztani, barátokat időben értesíteni
- Házassági szerződést - ha készül -, vagyonbecslést közjegyzőnél hitelesíttetni
- Biztosításokat ellenőrizni, szükség esetén újakat kötni
- Karikagyűrűket gravíroztatni
- Menyasszonyi csokrot, a vőlegény és a koszorúslányok kitűzőit megrendelni
- Kozmetikushoz menni
Valamilyen különleges kezeléssel kényeztetni
nem csak a bőrt, de a lelket is! Időpontot kérni
egy héttel az esküvő előttre.
- Elő-nászutat tartani
A jegyespár felkereshet egy Day Spa-t. Ma
már léteznek olyan helyek, ahol kifejezetten
párok részére ajánlanak különlegesen összeállított
kezelés-csomagokat.
Pihenni és csak egymásra figyelni - a legfontosabb esküvői készülődés!

2 héttel elôtte

- Ülésrend tervét elkészíteni
- Fodrásszal egyeztetni az időpontot
Menyasszonynak az esküvő előtt egy héttel dauer és/vagy festés, Vőlegénynek hajvágás

1 héttel előtte

- Menyasszonyi ruhát az összes kiegészítővel
együtt felpróbálni, a szükséges alakításokat
elvégezni
- Vőlegény öltönyét felpróbálni
- Az esküvői cipőket otthon hordani
Otthon a táncot gyakorolni az új cipőkben –
így szórakozás közben törnek be a lábbelik.
- Az esküvő részleteit megbeszélni a vőféllyel
vagy a ceremóniamesterrel
Ha valaki más is kapott feladatot, vele is
egyeztetni!
- Templomi próba a koszorúslányokkal
- Legény- és leánybúcsút előkészíteni
- Manikűr
Egyeztetni időpontot az esküvő előtti napra.
Esküvőre nagy divat a francia manikűr.
- Pedikűr
A teljes felfrissüléshez – talpmasszázs!
- Különleges leánybúcsú tartása
A legkedvesebb barátnőkkel tartott igazi „lányos”
szépségnap lehet maga a leánybúcsú,
vagy akár a nyoszolyólányok köszönetajándéka
is.


1-2 nappal előtte

- A szabótól/kölcsönzőből elhozni az esküvői
ruhákat
- Autókat lemosatni, kitakaríttatni
Esős idő esetén az utolsó percekig várni vele.
- Bőröndöket a nászútra becsomagolni
Aki meg szeretné ajándékozni párját, a meglepetést
odaadhatja neki a nászúton, csak ne
felejtse el becsomagolni!
- Babonás menyasszonyoknak gondoskodni
a szerencsét hozó tárgyakról: "Valami régi, valami
új, valami kölcsönkapott és valami kék!"
- Az esküvő napján nélkülözhetetlen dolgokat összekészíteni: Pótharisnya, papírzsebkendő, tű, cérna, rózsaszirmok, rizs, nagy tál
vagy szita a menyasszonytánchoz, aprópénz,...
- Semmi "rohangálás"
Az utolsó napokra nem szabad lényeges feladatot hagyni! Cél a lelassulás, a ráhangolódás.
- Korán lefeküdni
A nagy napra legszebbé - a boldogságon kívül

A Nagy Napon

Tilos elintézetlen feladatok, valamint amiatt izgulni, hogy ki, hogyan érzi magát!
Akinek a szívében rend van, körülötte is az lesz esküvője napján.

2 héttel utána

- Köszönőkártyákat küldeni a vendégeknek
Kedves figyelmesség egy fotót is mellékelni.

A kezdet

Régebben nem tartottam fontosnak a papírt. Nem oszt, nem szoroz, nem szeretem jobban, vagy kevésbé a másikat, hogy "csak" a kedvese vagyok, de mostanában kicsit többre vágytam. Nem tudom, hogy végül lesz-e erőm, erőnk megszervezni végigszenvedni az Utat, s végül férj és feleség leszünk-e. Most is úgy gondolom, hogy nem ez a legfontosabb dolog az életünkben. Szeretjük egymást és pont. Ez a lényeg.

Azért indítottam el ezt a blogot (a sokadik mellett), hogy azok, akik szintén erre az Útra léptek kicsit több segítséget kapjanak (ingyen és bérmentve, mert valljuk be az esküvőszervezők nem kevés pénzt kérnek el, vagy így vagy úgy, ha nem is nekik fizetünk, a jutalékot megkapják, annyival többe kerül a szolgáltatás...).

Még nem tudom, hogy mi lesz, merre fog haladni, de elkezdtem. Aztán meglátjuk.